Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2021

KDSZ Közgyűlés 2021.05.27.

Kép
 Idén május 27-én került megrendezésre a KDSZ közgyűlése, ezúttal online formában. A közgyűlésen a tagság elfogadta az alapszabály módosítására vonatkozó elnökségi javaslatokat, így a diákszervezet új nevét ( KDSZ - Közpolitikai Diákszervezet ) és lógóját is. Emellett döntöttünk az YBG-vel való együttműködésről is. Ezután a leköszönő elnökség munkájáról tartott beszámolót Csobánczi Máté elnök, majd megválasztásra került a KDSZ új elnöksége, amelynek tagjai: Csobánczi Máté , elnök Folyovich Péter , általános alelnök és marketing referens Szebeni Réka , szakmai alelnök Mayer Dániel , közösségi referens Ezt követően a közgyűlés tiszteletbeli elnökké Csontos Tamás t, tiszteletbeli elnökségi taggá pedig Frózsi-Nánássy Áron t és Árvai Lujzá t választotta.

Összefoglaló a 2021-es tavaszi félévről

 A 2021-es tavaszi félévet sajnos teljes egészében online kellett lebonyolítanunk, azonban így is számos programon vehettek részt diákszervezetünk tagjai.  A szokásos KDSZ Keddeken lehetőségünk volt a Közpolfogások keretein belül kibeszélni a legérdekesebb közpolitikai témákat. Emellett megrendezésre került alumni-előadássorozatunk, ahol a KDSZ korábbi tagjai mutatták be karrierjüket és tartottak előadást hozzájuk közelálló témákról. Februárban egy sikeres online nagyelőadást is lebonyolítottunk, amelyen Bod Péter Ákos tanár úr adott elő a több, mint 140 fős hallgatóság számára. A félév második felében a Közpolitika Intézet segítségével megtartottuk a Közpolitika Alapjai kurzust, amely során a diákszervezet tagsága az intézet oktatóinak segítségével betekintést nyerhetett a közpolitika működésébe. A félév végén egy éves kihagyás után ismét megrendezésre került a KDSZ Szakmai Konferencia, ahol a KDSZ tagjai adhattak elő az általuk kutatott témákról. A szakmai programok mellett online kö

Közpolfogás 2021.05.11.

Kép
 A félév utolsó KDSZ Keddjén Szilassi Ábel vezetésével beszéltük ki a legérdekesebb aktuális közéleti témákat. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát!

KDSZ Szakmai Konferencia 2021.05.06.

Kép
 A héten megrendezésre került a KDSZ Szakmai Konferencia, amelyen diákszervezetünk tagjai az általuk kutatott témákról tarthattak előadást. Az idei konferencián az alábbi előadásokat hallgathatták meg a jelenlévők:  Mészáros Márton: A kínai fejlesztő állam Csontos Tamás: A negyedik ipari forradalom munkaerőpiaci hatásai az európai kapitalizmus válfajokban Bánki Bence: Dél-Szlovákia, az elhanyagolt régió? Szlovákia magyarlakta területeinek gazdasági teljesítménye a politika árnyékában Csobánczi Máté: A részvételi költségvetés modelljei Szalay Ádám: Globális ellátási- és értékláncok Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát!