Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2019

KDSZ Bowling 2019.03.27.

A KDSZ sok szervezés után elment bowlingozni végre. Komoly küzdelemben végül sok gyurítás után, Gyuri nyert, de mindenki nagyon szépen helytállt. Különböző technikák jöttek létre, volt aki csak suhintot, volt aki dobott és volt aki csúsztatott. A bowling után még megvacsoráztunk az IKEÁ-ban, megkóstoltuk a svéd hot-dogot, a ZH időszakra tekintettel rövidre fogtuk az estét.

Az Európai Unió és Magyarország - Szakmai Est Bod Péter Ákossal 2019.03.26.

Kép
Tematikus szakmai köröket szervez a KDSZ a tavaszi félévben Európa jelenlegi helyzetéről. A tagságnak szóló alkalmak harmadik vendége Bod Péter Ákos közgazdász, korábbi jegybankelnök volt. A Corvinus Egyetem Gazdaságpolitika Tanszékének tanára az Európai Unió és Magyarország gazdasági kapcsolatairól beszélt a hallgatóságnak. Bod Péter Ákos már előadásának kezdetén egyértelműsítette a tételmondatát: Magyarország egy igen nyitott európai gazdaság. Az export/GDP arány hazánkban kétszer magasabb az EU-átlagnál, tehát gazdaságunk méretéhez képest nagy a jelentősége az exportteljesítményünk alakulásának. Ez jelentős sérülékenységi kockázatot is jelent, például vámháború esetén. Be vagyunk tehát ékelve a nemzetközi értékláncba, a kérdés már csak az, hogy ezen feljebb vagy lejjebb lépünk – jelentette ki a közgazdász. A gazdasági felzárkózás és az EU-tagság kapcsolata kérdésesnek tűnhet elsőre. A fejlettség mérőszáma (egy főre jutó GDP a fejlett EU-tagországok százalékában mérve) a

Vitaest II. 2019.03.19

Megrendezésre került az évad második Vitaestje. A téma nem más volt, mint a nemzetközi állampolgárság piac bevezetésének kérdése. A kormány a bevezetés mellett érvelt, a miniszterelnök szépen felvezette a témát, de az ellenzék próbálta obsturálni a beszédet, nagyon komolyan megtámadták az elképzelésket. Az ellenzék első felszólalói meggyőzően érveltek az állampolgárság piac ellen. A kormány második csapata, kicsit új kereteket adott az elképzeléseknek, így kicsi sikerült visszajönni a vitában a kormányoldalnak. A következőkben a második ellenzéki csapat is próbálta támadni az ötletket. Végülis összeségében az ellenzék nyert, de el kell ismerni, hogy a kormány oldal is helytállt. Az új tagoknak ez volt az első Vitaestjük, köszönjük nekik, ne csüggedjenek ha nem ment most annyira jól, a gyakorlat teszi a mestert. 

Az Európai Unió politikai kihívásai - Szakmai Est Gálik Zoltánnal 2019.03.12.

Kép
Európa jelene, jövője – az európai integráció és a Brexit A 2019-es tavaszi félévben a KDSZ tematikus szakmai köröket szervez, amik keretében a hallgatók az Európai Unióról, annak aktuális kihívásairól és jövőbeni lehetőségeiről hallhatnak előadást, valamint vehetnek részt a diskurzusokban. A félév második előadását Gálik Zoltán a BCE docense, biztonságpolitikai szakértő, a Nemzetközi Tanulmányok Intézet oktatója tartotta. Az előadás nagy részben a Brexitről szólt, de érintettük az integráció és a menekültválság témaköreit is. Gálik az előadást a szakterületével, és az égetően aktuális témának számító Brexittel kezdte (az előadás ideje alatt szavazott a brit parlament másodszorra a Theresa May által kialkudott EU elhagyást szabályzó megállapodásról, és senkit sem lepett meg, hogy a parlament újra leszavazta). Felelevenítette a britek sajátos gazdasági történelmét és helyzetét. A 20. századig a világ egyik legnagyobb hatalma voltak, ugyanakkor a II.világháború után a gyarma

KDSZ Bevonó buli 2019.03.13

Lezárult az idei tagfelvételi időszakunk és büszkén mondhatjuk, hogy 8 felkészült új taggal bővült a szervezetünk. Az új tagok bevonására idén az Andersenben került sor, mivel sajnos a régebbi törzshelyünk a Hangover bezárt. A bevonás először is a jól ismert bemutatkozós játákokkal kezdődött felturbózva őket kicsit KDSZ-es formátumba. Miután mindenki megismert mindenkit a elkezdődött a kötetlen sörözgetés, mely során számos politikai és társadalmi téma került megvitatásra, voltak ugyanakkora, akik a csocsót választották. Reméljük mindenki élvezete a bevonót!  

Az Európai Unió gazdasági kihívásai - Szakmai Est Andor Lászlóval 2019.02.26.

Kép
  A sorok között megbújó EU-reformok Tematikus szakmai köröket szervez a KDSZ a tavaszi félévben Európa jelenlegi helyzetéről. A tagságnak szóló alkalmak első vendége Andor László korábbi uniós biztos volt. A Corvinus Egyetem Gazdaságpolitika Tanszékének vezetője a válság utáni EU gazdasági és szociális kihívásairól adott elő február 26-án. Mit tanult az EU a gazdasági válságból? A kérdés megválaszolásához Andor szerint a sorok között kell olvasni, mert az EU-hoz hasonló nagy intézmények ritkán ismerik be, ha korrekciókat végeznek. Az euró bevezetésénél például hamar felszínre került a rossz tervezés: csak a feltétlenül szükséges minimumot hozták létre az eurózónához, miközben hiányoztak a stabilizációs eszközök. Amikor a válság idején sorra dőltek be a zóna déli tagországai, az uniós vezetők az érintett országok kiléptetése helyett végül a hiányzó funkciók bevezetése mellett döntöttek. Ilyen funkció például az Európai Stabilitási Mechanizmus, ami a bajbajuto