KDSZ Szakmai Konferencia 2019.05.02.
Beszámoló a Konferenciáról
Idén
is megrendezte hagyományos szakmai konferenciáját a KDSZ, ahol a tematikus
félévünk keretein belül továbbra is Európai Uniót érintő témákról volt szó. Az
eddigi szakmai estekkel ellentétben most nem egy vendégelőadó prezentált, hanem
szervezetünk tagjai kapták meg a lehetőséget, hogy egy általuk választott EU-s
témában adjanak elő. Az előadásokon olyan témákról hallhatott a közönség, mint
a radikális jobboldal az Európai Parlamentben, európai energiapolitika, lobbi
és érdekcsoportok Brüsszelben, az EU külpolitikája vagy a bérunió.
Az
előadások sorát Oberfrank Balázs nyitotta meg, aki azt mutatta be, hogy a
világszerte feltörekvő radikális jobboldal hogyan jelenik meg az Európai
Parlamentben. Az előadó azzal kezdte, hogy a radikális jobboldal fogalmát nehéz
meghatározni, mert nincsen konszenzus arról, hogy pontosan mit is értünk
alatta. Szinonimaként használják a bevándorlásellenes, neonáci, újfasiszta,
populista, illetve szuverenista fogalmakat, holott például az utolsó nem csak
jobboldali pártot jelölhet. Ezután az előadó azt vizsgálta, hogy vajon
értelmezhető-e egy nemzetek feletti radikális jobboldal? Az elemzés során
kifejtette, hogy az európai radikális jobboldali pártok esetében jelentős
ideológiai eltérés van például az állam szerepének megítélésében, illetve
jelentős történelmi ellentétek is megfigyelhetőek az egyes pártok között,
legyen szó például a magyar és román jobboldali radikálisok kapcsolatáról.
Ezenkívül stratégia ellentétek is jelen vannak attól függően, hogy kormányon
vagy ellenzékben politizálnak ezek a pártok. Továbbá a személyi ellentétek sem
jelentéktelenek, itt az előadó Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ)
korábbi elnöke és Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front (mai nevén Nemzeti Gyűlés)
exelnöke közötti nézeteltérést emelte ki. Az előadó kitért azonban arra is,
hogy az EP sajátosságai együttműködésre késztetik ezeket a pártokat. Az EP
sajátosságaként említette, hogy sok ország saját választási rendszeréhez képest
az EP választás nagyobb reprezentációt biztosít a kisebb pártoknak. Továbbá az
esetleges alacsony választási részvétel is ezeknek a pártoknak kedvezhet, mert
a szavazóbázisuk elkötelezettebbnek számít a többi pártéhoz képest. Az
együttműködés irányába az terelheti őket, hogy frakcióban politizálni sokkal
hatékonyabb az EP-ben, mint függetlenként. A továbbiakban a jelenleg az EP-ben
működő, a jobbközép Néppárttól jobbra álló, radikális jobboldalinak tekintett frakciók
bemutatására került sor. Elsőként az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR)
frakciójának ismertetése történt meg. A frakciót a Néppártból kilépő brit
konzervatívok és a cseh polgári demokraták alapították, később csatlakozott a
frakcióhoz a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) is. A frakció tagjai nagyobb
nemzeti szuverenitást, kevesebb integrációt követelnek, EU-szkeptikusak, de nem
kilépéspártiak, valamint elkötelezettek a transzatlanti kapcsolatok iránt.
Ezután a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) bemutatására került
sorra. A frakciót a populista, EU-szkeptikus jelzőkkel szokás illetni. Tagjai
ellenzik az eurót és gyakran fogalmaznak meg kritikát a brüsszeli bürokratákkal
szemben. Ennek a frakciónak a tagjai többek között az olasz 5 Csillag Mozgalom
és a brit UKIP képviselői. Végül a Nemzetek és Szabadság Európája lett
ismertetve. A frakció tagjai nagyobb demokráciát, nemzetállami szuverenitást
szeretnének, valamint gyakran hangoztatnak protekcionista és bevándorlásellenes
szólamokat. A frakció tagjai gyakran vádolják oroszbarátsággal. Ebben a
frakcióban ülnek például a francia Nemzeti Gyűlés és az Osztrák Szabadságpárt
képviselői is. Az előadás végén a jobboldali radikálisok által a közelgő EP-
választáson elérhető eredményről esett szó. A legfrissebb közvélemény-kutatások
eredményei alapján ezen pártok növekedése várható, de ez nagy valószínűséggel
nem lesz elegendő a parlamenti mandátumok egyharmadának megszerzéséhez sem. A
három frakciót jelenleg közel egyforma nagyságúra mérik, azonban a Brexit, a
toryk és UKIP kihullásával átrendezheti az erőviszonyokat, valamint az 5
Csillag új frakció alapítását tervezi. Jelenleg az valószínűsíthető, hogy a
jelenlegi három frakcióból kettő marad, az EFDD vélhetően meg fog szűnni.
Az
előadások sorát Tóth Csongor folytatta, aki az európai energiapolitikáról
prezentált. Az előadó azzal kezdte, hogy az energiapolitikai napjainkban egyre
nagyobb szerepet kap, mert folyamatosan nőnek a szükségletek és emiatt a
termelésnek is nőnie kell, méghozzá fenntartható módon. Az előadás során
elhangzott, hogy 1990 és 2016 között jelentősen csökkent a fosszilis
energiatermelés, miközben a megújuló energiaforrások által termelt energia
aránya folyamatosan növekedett, 2016-ban az energiatermelés 27%-át tette ki.
Meglepő adat, hogy az atomenergia stagnált a vizsgált időszakban. Ezután az
energiafogyasztásról kerültek ismertetésre adatok, amely esetében elmondható,
hogy nem történt jelentős változás az elmúlt két évtizedben. A megújulók aránya
itt már jóval alacsonyabb, csupán 13%. Emiatt 1990-ről 2016-ra 53%-ra nőtt az
import aránya az energiafogyasztáson belül, ami erőteljes függőséget jelent.
További aggasztó adat, hogy az európai épületek 75%-a nem energiahatékony,
valamint az is, hogy a közlekedési ágazat 94%-a kőolajra támaszkodik, amiből
90% import. Az előadó ezután rátért az EU energiapolitikájára, amelyről
kifejtette, hogy jelentős része nemzeti keretek között zajlik. Az EU célja az
ún. energiaunió, amely a versenyképességet, a fenntarthatóságot és a
biztonságot foglalja magába. További célkitűzés a szennyezőanyag kibocsátás
csökkentése és az integrált belső piac létrehozása. Az EU célkitűzése 2020-ra,
hogy 20%-kal csökkentse az üvegházgázok kibocsátását, 20%-ra növelje a megújuló
energiaforrások arányát, valamint, hogy 20%-kal növelje az
energiahatékonyságot. Távlati cél, hogy 2050-re létrehozza az ún. klímasemleges
gazdaságot, amely megfelel a párizsi egyezményben, illetve a kiotói
jegyzőkönyvben foglaltaknak.
A
harmadik előadást Varga Zsombor tartotta, témája pedig a brüsszeli lobbi és
érdekcsoportok voltak. Az előadó azzal kezdte prezentációját, hogy a brüsszeli
lobbinak jelentős aktualitása van, mert a hazai sajtóban egyre többet cikkeznek
a brüsszeli bürokraták és egyes lobbicsoportok kapcsolatáról. Ezután ismertette,
hogy jelenleg 25 ezer és 50 ezer közé teszik a Brüsszelben dolgozó lobbisták
számát. Ebből körülbelül 7-8 ezer hivatásos lobbista, akik több, mint 9000
alkalommal találkoztak brüsszeli politikusokkal, vezetőkkel. A
lobbitevékenységet végző szervezetek száma nagyjából 10 ezerre tehető, amelyek
között iparági szervezetek, NGO-k találhatóak. Ezek között körülbelül 100
magyar szervezet is található, azonban ezeknek mind költségvetése, mind
lobbiereje jelentéktelen a legnagyobb lobbicsoportokhoz képest. Az előadás
során bemutatásra kerültek a különböző lobbi eszközök is. Alapvetően kétféle
lobbit különböztetünk meg: az egyik az ún. hozzáférés alapú lobbi, amely
workshop jellegű konzultációkat jelent, a másik az ún. publicitás alapú, amely
az érdekeltek mobilizálását, a figyelemfelkeltést szolgálja. Az előbbi
elsősorban nagy szakértelmet igénylő technokrata kérdések esetében jelenik meg,
utóbbi pedig inkább a nagy érzelmet kiváltó témáknál jellemző. Előbbi esetében
bizottsági szakértők, míg utóbbinál inkább parlamenti képviselők az érintettek.
A különböző érdekcsoportok eltérő jellemzőkkel rendelkeznek, megkülönböztetünk
koncentrált, illetve szétszórt csoportokat. A koncentrált csoportokat könnyű
megszervezni, elsősorban iparági képviselőkből állnak, sok erőforrással
rendelkeznek, nagy szövetségekbe tömörülnek. Az előadás során hallgatóság egy
esettanulmányon keresztül ismerhette meg még jobban a lobbitevékenységet, ami
az online tartalmak részleges liberalizációját mutatta be. Az előadó azzal
zárta mondandóját, hogy a lobbitevékenység nem feltétlenül káros, minden attól
függ meddig terjed a lobbisták hatalma. Negatív példaként a Monsantot hozta
fel, amelyet agresszív lobbitevékenysége miatt kitiltottak a EP-ből.
Ezután
egy rövid szünet következett, ahol a résztvevőknek lehetősége volt egymással
kötetlen beszélgetésre, illetve egy kis nassolásra.
Az
utolsó előtti, negyedik előadás az Európai Unió külpolitikájáról szólt. A
témában Fehérvári Gergely prezentált, aki előadásának a „Biztonságos út az
aknamezőn keresztül” alcímet adta. Először egy rövid történelmi áttekintést
hallhattak a résztvevők, amiben kifejtésre került az EU közös kül- és
biztonságpolitikája, melynek lényege az egységes álláspont kialakítása, ami
lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy olyan problémákat kezeljenek, amiket
egyedül nem tudnának megoldani. A közös kül- és biztonságpolitikáért külön EU-s
biztos felel, akinek az ellenőrzését az EP végzi. Az előadó mérföldkőnek
nevezte a 2016-os évet az EU külpolitikájában, mivel ekkor egy új globális
stratégiát alkotott meg, amelynek központi eleme az Unió biztonsága, ez a
stratégia a konfliktusokat integrált módon kívánja megközelíteni,
együttműködéseken alapuló szerződésekkel akar előrelépést elérni. Ezek a
célkitűzések mind a globális XXI. századi kormányzás irányába mutatnak. Ezután
az előadó az Európai Unió bilaterális kapcsolatait járta körbe az Egyesült
Államok, Oroszország és Kína esetében. Elsőként az EU és Oroszország
kapcsolatáról beszélt, megemlítve, hogy a kapcsolat időben két részre bontható.
2014 előtt közeledés volt jellemző, azonban az ukrajnai válság miatt feszültté
vált, mindkét fél szankciókat vetett ki a másikra. Először az EU hozott
intézkedéseket egyes orosz magánszemélyekkel szemben, korlátozta az általános
gazdasági eszközöket. Az intézkedéseket ellen-szankciók követték, amelyek
importtilalmat rendeltek az EU-ból származó élelmiszerekre, illetve tiltásokat
tartalmazott a EU-s állampolgárokra nézve is. Ennek következményeként az
Európai Tanács befagyasztotta az Oroszországgal való együttműködést. Napjainkban
közeledés figyelhető meg az EU részéről, azonban ennek feltétele a Minszki
egyezmény betartása. Az orosz után az EU transzatlanti kapcsolatairól eset szó,
amely az USA mellet Kanada és az EU viszonyára is kitért. Utóbbi kapcsolat
rendkívül jónak mondható, mivel átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás
van a felek között. Az USA és az EU viszonyának azonban nem tettek jót a
Trump-adminisztráció protekcionista gazdaságpolitikai intézkedései. Ilyen volt
például a TTIP felfüggesztése, valamint az európai vasra és acélra kivetett
importvámok. Az előadás utolsó részében Kína és az Európai Unió viszonya került
a napirendre. Az előadó megemlítette az EU-Kína 2020 stratégiai együttműködést,
amelynek célja a két fél gazdasági kapcsolatának elmélyítése. Az együttműködés
keretein belül évente tartanak csúcstalálkozót a felek, azonban eddig komolyabb
áttörés nem történt a gazdasági kapcsolatok terén. A cél egy kétoldalú
beruházási megállapodás lenne, ezt azonban egyelőre akadályozza a kínaiak
protekcionizmusa. Az előadó kiemelte, hogy az EU számít Kína első számú
kereskedelmi partnerének, míg Kína az EU 2. legnagyobb kereskedelmi partnere.
Kínával kapcsolatban szót ejtett még az emberi jogi aggályokról, illetve Tajvan
státuszáról is, mint az együttműködést gátló tényezők.
A
Szakmai Konferencia utolsó előadója Vass Péter volt, aki előadásának a „Bérunió
– Valóság vagy vágyálom” címet adta. Az előadó a prezentációját annak az uniós
állampolgári kezdeményezésnek a bemutatásával kezdte, amelyet „egyenlő munkáért
egyenlő bért” jelszóval indítottak és kezdeményezői közé tartozott a Jobbik is.
A kezdeményezés elsősorban az EU szegényebb országaiban talált támogatókra, a 9
legszegényebb országból 8-ban vannak támogatói. A kezdeményezők azonban nem
adtak konkrét javaslatot az általuk megfogalmazott probléma megoldására. Az
előadó a továbbiakban a bérunió megvalósításának lehetőségét vizsgálta.
Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a kezdeményezés kritikusai által
hangoztatott érvelés, miszerint a munkabér a munkások termelékenységétől függ
nem tökéletes, mert a termelékenységet eltérő értelemben használják: egyszerre
statisztikai fogalom, ami a GDP és a munkaerő hányadosát jelenti és egyszerre
jelenti a munkások által hozzáadott értéket. Magyarország esetében megemlítette
a tőkehiányt, vagyis azt, hogy hazánk esetében sokkal kevesebb tőke jut a
munkára, mint Nyugat-Európában. Azzal kapcsolatban, hogy miért alacsonyabbak a
bérek Magyarországon további két elméletet is megemlített. Az ún. Brand-elmélet
szerint pl. az olyan fejlett országok esetében, mint Svájc, önmagában annak
köszönhetően, hogy egy cég svájci, magasabb árakat szabhat. Megemlítette a
méretgazdaságosságot is, amely szerint a népesebb országok a nagyobb belső
piacuk miatt versenyelőnyben vannak, itt azonban Svájcot ellenpéldaként hozta
fel. Az egyik lehetséges megoldás, amit felvázolt, az a tőkeinjekció volt. Ez
azonban nem feltétlenül növeli olyannyira a teljesítőképességet, erre példa
szerinte Magyarország is. Egy másik lehetőségként említette a brandinget, ami
szerint az országimázs növelésével vonzóbbá válhatnak az országok a befektetők
számára. További megoldásként szó esett még az ÁFA, mint egyedüli adónem
bevezetéséről, ami a gyakorlatban 100%-os ÁFÁ-t jelenthetne, ami az árak és ezáltal
a bérek növekedéséhez vezetne. Végül az állami bérek emelése, mint lehetséges
megoldás került a napirendre, aminek hatására magánszféra béreinek is meg
kellene emelkedniük. Ez magával hozná az árak emelkedését is, ami az import
növekedését, az export csökkenését jelenthetné hazánk esetében. Erről azt is
kifejtette az előadó, hogy ez jelentősen ellentmond a jelenlegi magyar
kormányzat stratégiájának.
Az
előadás után a közönség megszavazta az általa legjobbnak talált előadást. A
voksoláson szoros verseny alakult ki, a hallgatóság végül Varga Zsombor
prezentációját tartotta a legjobbnak, így idén ő vihette haza a KDSZ által a
legjobb előadónak adományozott díjat.
Csobánczi Máté